2010. december 2., csütörtök

Csizmalányok adventi naptára

Sosem rajongtam a nyugatról, divatból átvett ünnepekért, mint például a Valentin napért vagy a Halloween-ért. Így az adventi naptár sem hatott meg eddig. A boltba kapható, csokival tömött pedig kifejezetten unszimpatikus volt.
De mióta gyermekeim vannak, más megvilágításba kerültek az ünnepek, főleg a karácsony. Az adventi naptárt azért tartom jó ötletnek, mert több, mint 3 héten keresztül készíti fel a kicsiket a szeretet ünnepére. Tele van várakozással, izgalommal, meglepetéssel, ajándékokkal és szeretettel.
Én idén készítettem először adventi naptárt, mert Tamara most már felfogja és érti a karácsonyt. Ezzel a naptárral az egész december egy nagy ünnep.


Minden egyes tekercs egy mesét rejt és egy rajzot, amit ki tudnak majd színezni a lányok. A mesék a télről, hóemberről, mikulásról és a karácsonyról szólnak. A rajzok a mesékhez kapcsolódnak. Kikocs válogatta őket, nála lehetett megrendelni. Köszönet érte, mert gyönyörűek a mesék és olyan tökéletesen sorba rakta őket, hogy valóban napról-napra jobban fogják várni a szentestét. Igazi hangulatot teremt majd minden este a meseolvasásnál.
Mindegyik tekercsre csavartam egy színes csomagolópapírt díszítésnek, és vékony dróttal (amilyet a virágkötők is használnak) felfűztem alulról kezdve, aztán mikor felértem, akkor lefelé is és az alján összetekertem a drót két végét. Az alján van (volt) az első nap, ezért könnyen le lehet venni mindig a soron következőt. Azért is jobb a drót, mint a szalag, mert ha kicsit is óvatlan vagyok, a szalagról azonnal lepotyognának a tekercsek. A drót viszont kicsit merev és megtartja a többit.




A hónap napjait a macikra írtam és díszítettem még pár félgyönggyel és csillaggal.
Eredetileg karácsonyfa formában akartam felfűzni, de az nem mutatott volna jól, ahogy fogynak a napok.
Az egészet vastag szalaggal akasztottam fel a falra és megkoronáztam egy kis angyalkával.


Eredetileg ennyit akartam csak - édességek, meglepetések nélkül - csak a meséket a kifestőkkel, végül nem tudtam megállni..............mindegyikbe került valami apró meglepi (pez, nyalóka, hajcsat, matrica, cukorkás szívószál, csoki, stb).
Mi most így várjuk a karácsonyt.

10 megjegyzés:

do írta...

Szívemből szóltál!!! Nálunk is van adventi naptár, tavaly vettem. Egy nagy télapó filcből tele zsebekkel. A zsebekbe kerülnek a meglepik. Idén én gyufásdobozkákat tettem bele. Csomagolópapírral díszítve. Bennük pedig vagy egy kis térkép van, vagy egy kis feladat. Kapnak kifestőt (semmi extra), mesét, szintén hajgumi, csatt, nyalóka...mint nálatok :DDD

Lepkevár írta...

Ügyes vagy, ez nekem különösen tetszik. A kiscsajszik mit szólnak hozzá? :)

A kis macikákat is te gyártottad?

NőiCsizma írta...

Köszi Orsi! A térkép és a feladat állati jó ötlet! Nálunk legfeljebb olyan van, hogy keresd a hűtőben, ha éppen túró rudi a meglepi.

Gyöngyi! Első pillanatban le sem esett, hogy miért kérdezed a macikákat! Azokat készen vettem, csak a számokat írtam rá. A QX Impexből szereztem be, de az szerintem csak itt Pécsett van. De majd szerzek neked!

Ági meg az angyalai írta...

Szia!
Először amikor megláttam a képet, azt hittem olyan naptárat készítettél, mint az enyém- első ránézésre nagyon hasonló tényleg. Aztán közelebbről megszemlélve láttam, hogy ezek papírtekercsek, aztán arra is fény derült, hogy meséket rejtenek. Csodálatos, öröm ránézni. Nem okoztál csalódást most sem!!

Ági

kikocs írta...

Köszönöm a kedves szavaidat! Igazán jól estek!
És nagyon tetszik ez a naptár! Nagyon nagyon szépre megcsináltad. Ez is az a kategória, hog ykár, hogy elfogy :)

H. Mária írta...

Annyira jól néz ki. :) Milyen ügyesek vagytok. :)))

Juma írta...

Gyönyörű az Adventi-naptárotok!!! Egyre jobban úgy érzem, hogy idővel kirándulni fogok a hagyományos scrapbook világába:-))

kreatívhit írta...

Annyira jó az egész teljesen kész vagyok.Igazán remek ötleteket lehet lelni a blogodon.

NőiCsizma írta...

Nagyon köszönöm, rendkívül jól esnek a kedves szavaitok!

Tittina írta...

Bizony-bizony, szuper otletei vannak, es nagyon ugyes kezei ennek a Holgynek :)
Nalunk jovore lesz ez az adventi kalendarium... iden lecsusztam rola.

Kukkants be hozzam kerlek, var ott Rad valami :)
http://tittinapocska.blogspot.com/2010/12/dijat-kaptam.html