Sosem rajongtam a nyugatról, divatból átvett ünnepekért, mint például a Valentin napért vagy a Halloween-ért. Így az adventi naptár sem hatott meg eddig. A boltba kapható, csokival tömött pedig kifejezetten unszimpatikus volt.
De mióta gyermekeim vannak, más megvilágításba kerültek az ünnepek, főleg a karácsony. Az adventi naptárt azért tartom jó ötletnek, mert több, mint 3 héten keresztül készíti fel a kicsiket a szeretet ünnepére. Tele van várakozással, izgalommal, meglepetéssel, ajándékokkal és szeretettel.
Én idén készítettem először adventi naptárt, mert Tamara most már felfogja és érti a karácsonyt. Ezzel a naptárral az egész december egy nagy ünnep.
Minden egyes tekercs egy mesét rejt és egy rajzot, amit ki tudnak majd színezni a lányok. A mesék a télről, hóemberről, mikulásról és a karácsonyról szólnak. A rajzok a mesékhez kapcsolódnak.
Kikocs válogatta őket,
nála lehetett megrendelni. Köszönet érte, mert gyönyörűek a mesék és olyan tökéletesen sorba rakta őket, hogy valóban napról-napra jobban fogják várni a szentestét. Igazi hangulatot teremt majd minden este a meseolvasásnál.
Mindegyik tekercsre csavartam egy színes csomagolópapírt díszítésnek, és vékony dróttal (amilyet a virágkötők is használnak) felfűztem alulról kezdve, aztán mikor felértem, akkor lefelé is és az alján összetekertem a drót két végét. Az alján van (volt) az első nap, ezért könnyen le lehet venni mindig a soron következőt. Azért is jobb a drót, mint a szalag, mert ha kicsit is óvatlan vagyok, a szalagról azonnal lepotyognának a tekercsek. A drót viszont kicsit merev és megtartja a többit.
A hónap napjait a macikra írtam és díszítettem még pár félgyönggyel és csillaggal.
Eredetileg karácsonyfa formában akartam felfűzni, de az nem mutatott volna jól, ahogy fogynak a napok.
Az egészet vastag szalaggal akasztottam fel a falra és megkoronáztam egy kis angyalkával.
Eredetileg ennyit akartam csak - édességek, meglepetések nélkül - csak a meséket a kifestőkkel, végül nem tudtam megállni..............mindegyikbe került valami apró meglepi (pez, nyalóka, hajcsat, matrica, cukorkás szívószál, csoki, stb).
Mi most így várjuk a karácsonyt.