Szombaton Csizi kivitte a lányokat a szüleihez, Én pedig egész nap itthon maradtam, hogy kicsit a hobbimnak is éljek. Termékeny nap volt. : )
Először készítettem egy táskát egy kedves ismerősünknek, akinek jövő héten ünnepeljük az 55. szülinapját.
Dorka alkotott ilyet pár napja Anettnek, és nagyon megtetszett.
A leírását itt megtaláljátok.
A fotón nem igazán látszik, de a világos karton ugyanolyan mintájú, mint a sötétbarna. Hozzá készítettem a virágot is - bélyegzéssel.
Csináltam egy ilyen kis táskát Pippinek is: pillangósat, mert Ő is imádja őket.
Ez a nap továbbra is ajándék készítéssel telt. Jövő héten 4-5 napot Bp-en leszünk, sok barátunkat szeretnénk meglátogatni, és úgy gondoltam, jobb, ha Én készítek valami kis meglepit.
Találkozunk egy barátnőmmel is, akinek 3 éves kis csibész iker fiai vannak. Mivel nagyon szeretnek rajzolni, vettem két kisméretű spirálos vázlatfüzetet, és azoknak az elejét "testreszabtam", hogy személyre szóló legyen:
Végül Pippinek készítettem még egy oldalt. Ez a fotó olaszországi nyaralásukon készült Róla és kedveséről, Kriszről. Természetesen sok virággal, gyöngyözéssel...
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: színes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: színes. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. június 20., vasárnap
2010. június 16., szerda
Sapkamánia
Tamara imádja a sapkákat! Mikor már meleg az idő kint, akkor is sapkát akar húzni! Ilyenkor, nyáron pedig a kalapok, a kendők a mániái. De ha nincs kéznél sapka, bármit a fejére húz: oroszlánt, textilpelust, babakocsi-csörgőt, vödröt... És persze minden jól áll neki! Nagyon szép, szabályos arca van, minden sapka és minden szín illik hozzá.
Ezért már régóta terveztem ennek az oldalnak az elkészítését, de bajban is voltam vele. Hogyan helyezzek el huszonvalamennyi kis fotót egy oldalon? Szabályosan? Össze-vissza? Hogyan emeljem ki a fotókat? Hiszen mindegyik más színű, mindegyiknek más a háttere. És mivel díszítsem? A gyöngyök nem illenek a fotóhoz, se a gyönyörű virágok, se a csillámok. Jajjj.
Végül úgy döntöttem, színes lesz és játékos, gyerekes. Így sikerült:
Merőben más, mint a tegnapi oldal Adélkáról, de hát más a téma is. A gyerekszobába illeni fog.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)