Az idei Mikulás-várás egy kicsit rendhagyó lesz nálunk, ugyanis csak egyszer jön.
Az Én lányaim még kicsik, még hisznek a Télapóban. Tavaly jött egy az oviban, voltunk egy Mikulás ünnepségen, aztán házhoz is jött az Önkormányzat Télapója, majd találtak ajándékot az ablakunkban is, a Papiék ablakában is, a Dédinél is járt egy, a nővéreméknél is és Zsuzsa Mamáéknál is.
Na, ezt hogy magyarázzam ki???
Elveszítette a varázsát az egész.
Ezért úgy döntöttem, idén csak egyszer jön. Aki szeretne valami apróságot vagy édességet, gyümölcsöt a lányoknak, az adja ide nekem már előtte és Én majd berakom a csizmácskáikba a többivel együtt.
5-én este tisztítsák ki a csizmáikat, tegyék az ablakba és 6-án reggel benne találnak minden ajándékot, amit a Télapó hozott nekik. Persze az ötletem nem aratott sikert a családban, hiszen mindenki szereti látni a csajok arcát az örömmel, mikor bontogatják az ajándékokat...
Amúgy az sem mellékes most, hogy nem kapnak egy szatyornyi édességet, hanem inkább összetettük a pénzt (amit a mikulás csomagokra szántak) és mindegyiknek vettünk egy aranyos játékot, mellé pedig gyümölcsöt és jelképesen 1 (azaz egy) darab Mikulás csokit.
Én úgy gondolom, sokkal nagyobb lesz így az öröm és jobban fogják értékelni, hogy gyönyörű ajándékot kaptak a Télapótól, mert jó gyermekek voltak.
A nővérem gyerkőceinek is csak kevés édességet tettem a csomagjukba, viszont készítettem nekik karkötőket, amit remélem örömmel fognak hordani.
A tutorial-t itt találtam.
Nagyon gyors és egyszerű, érdemes kipróbálni!
Mind belekerültek a Mikicsomagokba...
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karkötő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karkötő. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. december 5., hétfő
2011. szeptember 13., kedd
Farmervirágok és farmerkarkötők
Igaz ugyan, hogy az ősz még csak a levegőben érződik, a hőmérsékletben nem - nálunk már előkerültek a farosok és a virágmániám sem csökkent. : )
Így őszi "kollekciót" varrtam sok-sok farmer anyagból, vidám színekkel kombinálva. Egyik-másik karkötő-formában tovább gondolva...
Ez egy praktikus karkötő, ugyanis a virágot tépőzárral rögzítettem rá, így hangulattól, viselettől függően cserélhető rajta a virág.
Ez a kedvencem. A patentos farmerpánttól kicsit vagány lett.
Imádom őket!
Fantasztikusan néznek ki farmer ruhával, -szoknyával, de a sima farost is feldobja, izgalmassá teszi.
Ezt a kis bájos rózsaszínt nővérem kislánya, Adél kérte.
A kézmodell JóAndi volt. Innét ismerhetitek. Ezekkel a kezekkel alkotta azokat a fantasztikus scrapbook oldalakat! : )
És íme a bevezetőben beharangozott farmervirágok:
Aztán ha már az őszt említettem... pár őszi színpompa:
Ezek pedig csak azért, mert nem tudok elszakadni a lilától...
Lesz még folytatás... és ez nem fenyegetés! : )

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)