2010. június 23., szerda

21 + sok-sok nap

Már régóta szemeztem azzal a "játékkal", amit Betsie hirdetett, de folyton jöttek a kifogások, hogy úgy is elutazunk, nincs időm fórumozni, stb. Minden nap megcsodáltam a füzetkéket, amiket készítettetek és közben irigykedtem, irigyeltem az erőtöket, az elhatározásotokat! Ma, mikor Orsi bejegyzését olvastam, megvilágosodtam! Nem állhatok hozzá mindenhez ilyen negatívan!!! Csak azért gyártom a kifogásokat, nehogy "meg kelljen mozdulnom", és változtatnom valamin is. Pedig még ma délelőtt is (mosogatás közben) azokat soroltam magamban, amit máshogy szeretnék csinálni. Nem kellenek a kifogások!
Annak külön örülök, hogy egy sima csütörtöki napon kezdjük, mert azt jelképezi nekem, hogy bármikor elkezdhetem a változást, nem kell annak pont hétfőnek, vagy elsejének, vagy éppen január elsejének lennie.
Szóval Én is kerestem egy füzetet, kevés Kioshi maradék papírt és készítettem egy füzetkét:


Nézzétek el nekem, hogy a spirált nem piszkáltam, de ez nem igazi spirál, tehát nehéz lett volna kifűznöm és nem biztos, hogy ha visszarakom, funkcionál még! Így a széle fekete maradt. : (
És mi lesz a tartalma? Gondolkodtam, hogy csak 1 dolog legyen, aztán 21 naponta plusz 1, vagy egyszerre írjam össze? Végül az utóbbi mellett döntöttem: drasztikus változást akarok! És bebizonyítom magamnak, hogy képes vagyok rá!!!
Holnap reggel új élet kezdődik.

4 megjegyzés:

do írta...

Örülök, hogy segíthettem a döntésben :D Igazad van, drasztikus változtatásokhoz (szerintem) így a legjobb nekiállni! Képes vagy rá és tök jó, hogy ezt tudod!!!
Ja, és Kioshi the Best! Nekem még vadi új a készletem szóval még tobzódhatok :DDD

altalena írta...

Edit! Nagy erő kell az elhatározáshoz, de hogy véghez vigyük még nagyobb! Örülök, hogy te is belevágsz, ügyeskedned kell a 3 gyerkőc mellett, de biztos sikerülni fog! Mi itt leszünk és bíztatunk!:)

DAnett írta...

Így van ahogy Te is, és a többiek is írták. Egyszerűen "csak" bele kell vágni. Drasztikusan egy snassz csütörtöki napon! :) Nekem minden nap erőt az, hogy mások lelkesednek, nekilátnak, és tudom, hogy ez az X-napon lesz a legnagyobb húzóerő...és az, hogy nem merném azt bevállalni, hogy feladom... magam miatt és Miatattok is! Kitartást kívánok, és biztos hogy sikerül!

Martha írta...

Semmi ok a szerénykedésre, tetszik amit csinálsz - minden embernek van stílusa csak van akinél ez örökre 'rejtve marad'... Nálunk is két pici lány volt huszon évvel ezelőtt, a mindennapokban az adott erőt hogy a 'kötelező házimunkák' elvégzése után alig vártam már hogy /akkoriban/ makramézhassak. Tehát valami pluszt kell csinálni, alkotni...