2010. október 13., szerda

Tanfolyam 2. modul

Rég nem alkottam... A majd' 2 héttel ezelőtti tanfolyami oldalt is csak ma sikerült befejeznem.
A tanfolyam egyébként ismét fantasztikus volt! Rengeteg technikai információt, trükköt és érdekes gondolatokat osztott meg velünk Gigi és Betsie. Örülök, hogy ott tudtam lenni!
Mikor odaértünk, már minden elő volt készítve az alkotáshoz is, persze először az elmélettel kezdtünk. Közben mindenki  a kirakott papírokkal szemezett és tervezgette, melyikből fog oldalt készíteni.
Mivel az elrendezéstervhez 2 fotóra volt szükség, ami ráadásul témájában azonos, nekem nem jöhetett szóba más, mint azok a fényképek, amiket még júniusban késztettem Taráról és Miriről, ahogy pakolgatják a templomlépcsőn a rózsaszirmokat. Már olyan régen szeretnék belőle egy oldalt, de eddig nem találtam meg hozzá a megfelelő papírokat. Most sem volt egyszerű... Gigi próbált segíteni, futott ide, keresgélt ott, kutatott ki tudja hol....nekem semmi nem tetszett. Végül valahol rálelt erre a világoskék pöttyös papírra.....mintha Miri ruhájáról mintázták volna.... Telitalálat!!! A másik papír pedig Tara ruhájával harmonizál.
Az alkotás nekem nagyon furcsa ennyi ember között és szokatlan környezetben. Jó volt látni, ahogy Gigiék cikáznak közöttünk, egy pillanat alatt tudnak váltani és mindenkit hasznos tanácsokkal, ötletekkel ellátni. Nekem is lassan összeállt az oldalam - nem tagadom, rengeteget segítettek benne Betsiék. A kommentpapírral bajlódtam még sokat, mert semmi nem illett oda, végül ekkor is Gigi lepett meg ezzel a csipkés szélű, kerek csodával, amitől végre komplettnek éreztem az oldalt.
Olyan jó volt, hogy bármit kigondoltam, kértem, minden kéznél volt! De jó lenne itthon is egy ekkora készlet...
És akkor az oldalam:


8 megjegyzés:

do írta...

Imádom! Szuper jó lett!

Szilvi írta...

Igazi csajos oldal, gyönyörű!

Viki írta...

Csodálatos lett, annyira harmonizál minden mindennel :)

Vera írta...

Nagyon tetszik! :)

kreatívhit írta...

Színpompás vidám kifejező!

H. Mária írta...

Nekem is nagyon tetszik. :))))

Virág Éva írta...

Vár rád egy kis meglepi a blogomon;)

Margó írta...

... és merre vagy, úgy egyébként?!