2011. március 8., kedd

Van kedved játszani?

Ahogy már írtam, szombaton költözünk, így most azzal foglalkozom, hogy otthonossá tegyem leendő lakásunkat.
Tegnap a nappalinkba festettem egy képet a falra. Férjemnek készült a névnapjára.
Ehhez kapcsolódik a játék is. : )

Találd ki:

KI VAN A KÉPEN?


Ezt már csak ráadásnak csatolom, hogy lássátok az arányokat:

Csizi a példaképével

A helyes megfejtéseket a megjegyzésekbe várom (remélem, lesz ilyen!!!) - amik moderálva vannak, ezért nem teszem közzé a tippeket.

A nyeremény pedig?
A helyes megfejtők között kisorsolok egy olyan zászlócska girlandot, amit már készítettem kettőt is - persze a kívánt névvel, színekkel, díszítéssel, stb. Aki pedig szintén scrappes, annak felajánlok egy A5 méretű szabadon választott szilikonbélyegzőt, amit a Scrap-Kreatúránál fogok majd megrendelni.
Határidő pedig március 15. este 8 óra.

Jajjj..........nagyon remélem, hogy lesz, aki kitalálja!!! Annyira nem sikerülhetett rosszul!!!

A festésről pedig:
Először csak egy gitárt akartam, keresgéltem a megfelelő képet. És persze a lányoknak is festek most is egy mesefalat. De eddig akril festékkel dolgoztam, ami nem túl olcsó és nem is mindig volt alkalmas egy szép festéshez. Így felhívtam egy régi kollégámat, Gergőt, aki "hivatásból" is fest mesefalakat és tanácsot kértem, milyen festéket használjak. Rengeteg tanácsot és javaslatot kaptam tőle - nem utolsó sorban pedig még sok-sok biztatást. A képet is - amit Csizinek felfestettem a falra - Ő küldte nekem, és a lányok mesefalát is rendesen átvariáltam (majd azt is megmutatom), hogy komplett "meseszoba" legyen.
Tehát festettem egy sötét bordó alapot és arra sima fehérrel a sziluettet. Nem volt könnyű, de nem is vagyok művész - sőt, rajzolni sem tudok...

33 megjegyzés:

Bettieescrap írta...

Szia! Én tudom ki ő nem más mint Jimi Hendrix

Sapimanó írta...

Jimmy Handrix!! Jeahh!

Mónika írta...

Jimi Hendrix
:D

Mónika írta...

Ez valami FANTASZTIKUS!!!
Hihetetlen, hogy te festetted, azt hittem, hogy egy poszter a falon!
Érdekelne a technikája is ennek a remekműnek, hátha találok még szabad falat a házban...
-aki keres, tudod talál is!
:)

Ari írta...

Nagyon jó lett! Még hogy nem tudsz rajzolni!!!
A nagy gitáros legendát - Jimi Hendrixet - pedig én bárhol, bármilyen formában felismerem :) Az öcsém is zenész és volt pár zenész barátom is.
Köszi a játékot!

do írta...

Szenzációs vagy!!! Marha jó lett! Ja, nem tippelek, tudom: Jimi Hendrix :D
Jó költözködést!

altalena írta...

Ez a kép nem poszter? Atyaég, de ügyes vagy!!! Rögtön ráismertem, a képen Jimi Hendrix látható:D

Edit, szuperséges vagy! Kitartást a költözéshez! Puszika

NőiCsizma írta...

Nagyon örülök!!!
Eddig hat helyes megfejtés érkezett!

Móni! Hajrá! Ha nekem ment, akkor Te is biztos meg tudod festeni! Írtam még hozzá a bejegyzéshez a kivitelezésről. Ha nem minden érthető, írj!

Timi írta...

Szerintem Jimi Hendrix. Edit egyébként ájulósan festesz!!!! NAgyon-nagyon szuper és tetszik! Elhívnálak nálunk is festeni! Fantasztikus kezed van!

Ági írta...

Jimmy Hendrix ha nem tévedek.
Most már elárulhatod melyik poszter boltban vetted a képet!!!

Na jó, neked elhiszem, hogy sk. Bámulatosan ügyes kezed van. Most azon töröm a fejemet én kit néznék szívesen a falon itthon. Ha kitaláltam, én is kérem szépen a know how-t..hátha..

Ági

Nóra írta...

Jimmy Hendrix!
Nagyon szuper lett a kép! :)

Hena írta...

Fantasztikus lett! Nagyon ügyes vagy!
Jimmy Hendrix, ugye?

Annamari írta...

Hű, nagyon ügyes vagy! Én is azt hittem, hogy egy poszter! :)
A megfejtés pedig: Jimmy Hendrix

Carrie írta...

Hű, ha én ilyen szépet tudnék alkotni! A megfejtés Jimi Hendrix, anyósom kedvence. :-)

Szurkolok, mert annyira tetszett a zászló fűzér, a kislányom falára tökéletes lenne.

Körmendi Ági írta...

Húú Edit!Ez szuper jó lett!De azért Én ezt is kinéztem ám belőled!Nagyon-nagyon szupi!Gondolom Csizi is nagyon boldog!Pusza.A megfejtés Jimi Hendrix.

kreatívhit írta...

J.H. Tényleg tudott.Kár hogy a drog bekavart.A Műved nagyon ott van.
Hogy Te miket tudsz.

Zs'Art írta...

Ezt nem mondod komolyan, hogy nem tudsz rajzolni, ugye? Hát ez hihetetlen, elképesztő, fantasztikus. Szeretnék én így nem tudni alkotni. :) :) :)

mayertimi írta...

Annyira ügyes vagy! Hihetetlen, hogy ezt Te festetted :-)))
Nekem is kell tőled egy meseszoba :-)))

mayertimi írta...

A megfejtés: Jimi Hendrix

Orsi írta...

Rendkívül ügyes vagy, gratulálok! Megfejtés: Jimi Hendrix!

NőiCsizma írta...

Álmomban sem képzeltem volna, hogy ennyien kitaláljátok majd! Mert ez azt jelenti, hogy jól sikerült a mű.
:)))
Már 16 helyes megfejtő van!!!

Timi! A lányok mesefalát most 2 napig festettem, de még mindig nem sikerült befejeznem. :(
Talán jövő héten már azt is meg tudom mutatni.

Ééééés.....KÖSZÖNÖM MINDENKINEK!!!
:DDD

Era85 írta...

Nagyon jó lett!!! Ügyes és egyszerűen hihetetlen vagy!!!!

Én is jövök a megfejtéssel:

Jimmy Hendrix

Nekem girland kell, ha megnyerem! :))))

Ledorka írta...

Ó, ez nagyon könnyű! Mármint a megfejtés: Jimmy Hendrix.

A fal eszméletlen jó lett, gratulálok! :)) Nagyon belejöttél a dologba.
Az a bélyegző irtó izgalmas dolog, és bár nem vagyok scrappes, tudnám használni. :)

Nóri írta...

Hát, ez könnyű, én meg ilyen pólóban alszom, kettő is van belőle, egy fekete és egy fehér, 10 éve szitáztattam. (Jimi Hendrix)

Pippi írta...

Sziaaaa!!!
Ezért már érdemes volt elköltözni!
Először is, ha még egyszer azt olvasom, hogy "Sosem voltam kreatív..." visszavonom a blogod követését :-) Fantasztikus lett!!! Ez aztán az Ajándék!!! Csizinek boldog Névnapot!!!
Dini, Krisz, Bogyó Nyuszi és a többiek

Pippi írta...

Most jól kiszúrtál velem, Krisz is szeretne egy ilyet! Jimmy Hendrix a KIRÁLY!!!

Virág Éva írta...

Szerintem tök jól sikerült, nem értem, miért beszélsz/írsz így magadról... Abszolút tökéletes festmény Jimmy Hendrixről, fantasztikus lett! Nem vállalnál nálunk is mesefal festést? Bár lassan inkább valami felnőttesebbre lesz igény a fiúknál...:)

JuditAu írta...

Jimi Hendrix

De ez a festés fantasztikus, ezt nem hittem volna, hogy kézzel lehet ilyet alkotni... Gratulálok hozzá!

H. Mária írta...

Nagyon sok energiád van! Szuper lett! :) Megfejtés pedig a következő:Jimi Hendrix :)
Igaz? Tehát van esélyem?

Livi írta...

Jimmy Hendrix :)
Fantasztikus a mű, elképszetően ügyes vagy!! De hogy van időd kreatívkodni? Én varrni is alig tudok, kb. 3 naponta 1-1 órát, ez amax, és így is 2 körül szoktam feküdni...

Névtelen írta...

Szia!

Jimmi Hendrix! Nagyon jó lett, szuperügyes vagy!

czviki

Szitya írta...

Szia!
Csak nem maga Jimi Hendrix?!?!
Üdv és gratula a költözködéshez!
(Még pont időben vagyok... :-))
Balogh-Ficsor Szilvi

KisVirág írta...

Azon morfondírozom, hogy Te így, állításod alapján tehetség nélkül csak is egy UFÓ lehetsz :)))) Most láttam csak ezt, Timkó mutatta, és ki sem mondom, mit mondtam...azt hittük, fénykép! Csoda! Gratulálok...